My world is overturned 2.rész

Sziasztok!

Elhoztuk nektek a második részt is. Köszönjük szépen a hagyott véleményeket :D Jó olvasást!

Minah csillogó szemekkel nézte a kedvenc bandáját a koncerten. Miután véget ért, mindannyian visszatértek az öltözőbe. A srácok fáradtan estek bele a kanapé puha párnáiba. Minah előszedett a szekrényből törölközőket és vizeket, amiket odaadott a fiuknak.

- Wow! Elképesztőek vagyok! Hihetetlenek! Végigcsináltok egy ilyen koncertet és még hülyéskedésre is marad erőtök! - fordult a tagok felé, akik - miközben Minah elpakolta a cuccait - kiszedték maguk alól a párnákat és elkezdtek vele harcolni.

- Miért pakoltad össze a cuccaidat? - kérdezte Aron.

- Nos... Mivel vége a koncertnek nekem haza kéne mennem. Nem igaz?

- De..... DE!

- DE mi? - ült le egy székre Minah érdeklődő tekintettel. 

- Még nem is tudjuk, hogy hogyan juss haza. - mondta Minhyun és egy enyhe mosolyt erőltetett mindenki az arcára.

Minah Rose felpattant a székről, felkapta a cuccait és kiviharzott az öltözőből. A NU'EST-nek hamar elment a kedve és hősnőnk keresésére indultak. Mindenhol keresték. A színpad mögött... A mosdóban... A ruhatárban... Sehol nem találták. Mikor végre megálltak, hogy kifújják magukat, a nagy geniusoknak leesett, hogy hova is mehetett. Azonnal kiszaladtak az épület elé, és ott az egyik oszlopnál meglátták az egyedül ácsorgó lányt.

Odasiettek gyorsan a magányosan álldogáló lányhoz. Minah rájuk sem nézett. A srácok aggódtak. JR maga felé akarta fordítani Minah arcát, de mikor hozzáért a lány egyszerűen csak ellökte magától.

- Ne féljetek, nincs semmi bajom. Hívtam egy taxit az majd hazavisz. A kirándulásból úgyis megmaradt egy kis pénz, az elég ahhoz, hogy hazajussak. Fél óra múlva itt van értem.

- Akkor nincs sok időnk. - mondta szomorúan Ren.

- Mégis mire? - kérdezte meglepődve Minah.

- Erre!

Majd JR átnyújtott egy cetlit neki.

- Ez meg mi?

- Csak nézd meg.

Minah kinyitotta a gondosan összehajtogatott papírt. A skacok telefonszámai voltak rajta. De mielőtt hősnőnk megszólalhatott volna Aron folytatta.

- Ezzel szeretnénk téged arra megkérni, hogy továbbra is tartsd a kapcsolatot velünk. Hogy ez miért is kell? Nos, az első, hogy nagyon jól éreztük magunkat veled. A második, hogy szeretnénk téged megkérni arra, hogy látogass majd el hozzánk és segíts nekünk a zenéd megvalósításában.

Minah alig tudott kipréselni magából egy normális mondatot.

- Most... ugye.... ez.... most komoly? Úgy értem.... ti tényleg... mármint tetszett nektek az alkotásom? - hitetlenkedett főszereplőnk.

- Igen! - erősítették meg mindannyian.

Még beszélgettek ott egy kicsit mire a taxi megérkezett.

- Nos akkor én most már megyek. De nemsokára úgyis találkozunk! Sziasztok!

Mikor elindult, a srácok visszahúzták. Mindegyik egyenként megölelte Minah-t. JR volt az utolsó, aki pluszba még egy puszit is adott - az akkorra már vörösen tündöklő pofikára.

Mikor Rose hazaért, mindent elmesélt a szüleinek.

- És még most is alig hiszem el ezt az egészet. Minden, ami történt olyan volt, mint valami álom.

- Örülünk, hogy ilyen boldog vagy. És annak is, hogy végre más is látta a mi kislányunk hatalmas tehetségét.

- De ugye majd ti is jöttök?

- Nem! - hangzott a határozott válasz.

- Miért?

- Mert ez a TE nagy lehetőséged. Hidd el, nélkülünk is menni fog. Már nagy vagy. Persze a repülőtérre majd kiviszünk téged. Amúgy meg ott lesz a NU'EST, hogy támogasson téged.

- Igaza van édesapádnak kicsim. És tudd, hogy bármi is történjen ott, mi akkor is büszkék leszünk rád.

Majd egy nagy családi ölelés bontakozott ki.

- Szeretlek titeket!

- Mi is szeretünk téged, kincsem!

S újra egymás karjaiba borultak.

Nem kellett csak pár napot várni a hívásra. Megbeszélték, hogy Minaht a szülei felviszik a nagyváros repterére. Ott Minah felszáll az ország keleti részére tartó gépre és majd a leszállónál találkozik a fiúkkal és együtt mennek tovább.

Hamarosan eljött a megbeszélt nap. Minah összepakolta a kis bőröndjét, elköszönt az árvaháztól, a Streel-től és boldog, ám mégis kicsit fájó szívvel elindult.

A reptéren könnyes búcsút vett szüleitől.

- Hiányozni fogtok!

- Te is hiányozni fogsz nekem drágám!

- Ígérd meg nekem, hogy vigyázni fogsz magadra, és ha a fiúk zaklatnak, vagy nem teljesítik az ígéretüket, miszerint nem esik bántódásod, azonnal hívj fel minket, egyből repülőre ülünk és odamegyünk hozzád! Jó?

- Hahaha! Ígérem! De most már mennem kell, mert indul a gépem. Sziasztok! Puszi!

-VIGYÁZZ MAGADRA!

Fent a magasban elszállt a fájdalom. Az ég tisztasága, a felhők puhasága. Minden csodálatos. Csak a boldogság maradt a szívben.

-A felhők olyanok, mint a vattacukor! - kacagott Min.

- Kérem utasainkat, csatolják be a biztonsági övüket. A repülőgép hamarosan leszáll.

My world is overturned 1.rész

Sziasztok!

Amint múlthéten ígértük, most egy hosszabb történet részeit hozzuk el nektek. :D Köszönjük szépen a pipákat, amiket remélhetőleg most is hagyni fogtok. Nos nem is húznám tovább az időtöket. Jó olvasást!

A történetem egy átlagos 15 éves tiniről fog szólni. Főszereplőnket Minah Rosenak hívják és egy kis városban él szüleivel. Van egy barátja, de tudja, hogy ez az egész csak egy érdekbarátság, hiszen a suliban egy szót sem váltanak egymással és a barátja, akit Saroltnak hívnak, csak akkor keresi fel őt, ha szüksége van valamire. Minah egy jó tanuló és nagyon tehetséges is, bár az iskola nem veszi őt észre és nem foglalkozik vele. Az iskola neve Queen, és ahogy a névből is látszik, a gazdag tanulókat előnyben részesítik. Itt nem a tehetség a fontos, hanem a pénz. Történetünk hősnője egy átlagos magasságú, hosszú világosbarna hajú, barna szemű leányzó, aki még nem sejti, hogy a sors mit is szánt neki valójában.

Az egész egy iskolai kiránduláson kezdődött, ahol elment a közeli bódéhoz, hogy vegyen magának egy kis ennivalót.

-Jajj Minah siess már! Meddig várjunk még? - kiabálták neki az osztálytársai és a kísérőtanár.

-Jólvan megyek már!

Majd hirtelen megfordult és futva elindult a társaihoz. Ám ekkor beleütközött valakibe, vagy inkább valakikbe?

-Aú! - pottyant le a földre.

-Elnézést! - hallatszott egy hang és egy kéz indult meg felé segítséget nyújtani.

-Semmi gond én se figyeltem. - majd megfogta a közelében lévő kézfejet.

Mikor jobban felnézett elállt a szava és még lélegzetet sem tudott venni. Nem hitt a szemének.

"Ők hogyan kerülnek ide? És hogy lehetek ilyen szerencsétlen, hogy szó szerint beléjük botlok?"

Gondolta magában.

-Nagyon megütötted magad? - hallatszott egy másik hang.

Minah nem tudott válaszolni csak tátott szájjal bámult.

-Ömm.. Hallasz minket? - aggodalmaskodott valaki.

Minah Rose megrázta a fejét és válaszolt.

-Igen, persze! Csak meglepődtem és nagyon sajnálom...

Megfordult és el akart futni, de a kéz mely felsegítette visszafogta.

-Te talán felismertél minket?

Megfordult és az érdeklődő tekintetektől szinte lefagyott. Ám osztálytársai kiabálása feloldotta a jeget és tudott válaszolni.

-Igen! Nagy rajongótok vagyok! De most mennem kell mert ha nem sietek mindenki le fogja késni a vonatot.

A kéz viszont még mindig nem eresztette.

-Akkor nem is jössz a koncertünkre?

-Én el akartam menni, de..... de most már tényleg mennem kell.

Kiszabadította magát a kéz szorításából és megfordult. Megdöbbenten nézett előre.

"Hol vannak? Talán itt hagytak engem? Miért? Merre mentek vajon? Utol tudom még érni őket?"

Nagyot nyelt.

-Talán itt felejtettek? - hangzott el a háta mögül egy kérdés.

-Nem... - viszont a hangján lehetett hallani a félelmet és az elhagyatottságot.

-Gyere velünk!

-Ajj! - fordult meg mérgesen. - Mondtam már, hogy nincs jegyem! A hírességek mindent ilyen nehezen fognak fel?

Az előtte álló emberek megdöbbentek. Még soha senki nem mert ilyet mondani nekik, főleg kiabálva.

- Jegy nélkül is bejöhetsz.

- És mégis hogyan? Ha? Ez nem az a hely ahonnan ti jöttetek!

- Nem is a nézőtérre gondoltam!

- Akkor?

- Bejöhetsz hozzánk hátra a "színfalak" mögé.

- És akkor hogy fogok hazajutni?

- Messze laksz innen?

- Körülbelül 1 és fél óra kocsival. De miért?

- Gyere el velünk és mi majd gondoskodunk a hazajutásodról.

- És ezzel szeretnénk téged kárpótolni az ételért, amit miattunk ejtettél le. - mutatott a földön szétnyomott, régen fánkként tündöklő foltra.

- Akkor elfogadom.

Talán ideje lenne megtudni, hogy kikkel találkoztak.

-Te jó atya ég! El sem hiszem, hogy a NU'EST koncertjén vagyok, méghozzá az öltözőjükben! Áááááá! Ez annyira király! És az is, hogy pont JR segített fel a földről! Egyszerűen imádlak titeket! - hadonászott, visítozott és körbe-körbe rohangált az öltözőben Minah. - Csípjetek meg! - mondta halál komolyan. - Tuti, hogy álmodom!

Majd odanyújtotta a kezét a NU'EST tagok felé. JR viszont eltolta a kis "tappancsokat" miközben ezt mondta:

- Nyugi van! Senki nem fog megcsípni. Ez NEM álom!

- Én megcsíphetem ha akarod! - lökte odébb JR-t a mindig mókás kedvében lévő Minhyun.

- Dehogy is! - rántotta hirtelen vissza a kezét Minah.

Ezen persze egy nagyot nevettek.

- Megbocsátanátok egy percre? Szeretnék hazatelefonálni, hogy minden rendben van és, hogy hol is vagyok.

- Rendben.

Majd a srácok magára hagyták Minah-t. Miután főszereplőnk megbeszélt mindent, elővette a táskájából a féltve őrzött kincsét: egy kis laptopot. Hogy miért is ez a féltve őrzött kincse?

*kopp-kopp*

- Bejöhetünk? - kérdezte Baekho.

- Oh persze! Bocsika, hogy nem szóltam.

- Nahát! Miben mesterkedsz azzal a laptoppal? - kérdezte érdeklődve Ren. Majd mindannyian odahajoltak fölé.

- Ohh! Ez az én féltve őrzött kincsem! - mondta mosolyogva.

- És miért olyan nagy kincs ez? - kételkedtek a fiúk.

- Mindjárt megmutatom.

Minah Rose megnyitott egy alkalmazást és egy mappát a mini gépen.

- Ez az én kis "zenegyáram". Dalokat és szövegeket írok. Látjátok? - mutatta közben a gépen lévő dolgokat.

- És az a videó?

- Koreográfia. Hiszen ha megvan egy szöveg, akkor ahhoz készítek egy megfelelő alapot és egy hozzá illő koreográfiát. Most van is egy készen, amit egy versenyre szánok.

- Versenyre? Milyen versenyre?

- Meghirdettek egy Kezdő-POP -ot, melynek a lényege, hogy kezdő zeneszerzők és szövegírók beküldik a munkájukat, melyeket aztán k-pop bandáknak mutatnak be és ha azoknak valamelyik tetszik, akkor a munka beküldőjét elhívják magukhoz, hogy segítsen az elkészítésben.

- Megnézhetjük?

- Persze!

Majd megmutatta nekik a szöveget, a dalt és a koreográfiát. A tagok teljesen le voltak döbbenve.

A mi történetünk

Sziasztok!

Most újra egy egyrészes történetet hoztunk nektek. Előreláthatólag jövőhéttől már egy hosszabb sztori részeit fogjuk feltenni. Viszont újra szeretnénk felhívni a figyelmeteket a Vélemények sávra. Jó lenne, ha hagynátok magatok után egy kis pipát legalább, mert vélemények nélkül nem tudjuk, hogy érdemes-e folytatni amit csinálunk. Na de nem húzom tovább az időtöket. Jó olvasást.

Ott voltál te. Mindig ott voltál.  Ám egyszer csak egy hatalmas rejtélyt hagytál magad után. Te nem voltál más, mint az egyik legjobb barátnőm. Egyik nap – végül is, mint minden nap – lejöttél hozzám és leültél a kedvenc fotelodba. Ám most mégis más voltál, mint amilyen szoktál lenni. Máskor mindig mosolyogsz és beszélsz és beszélsz. De most nem. Csak ültél a fotelban és bámultál magad elé. Hiába volt ott a pasim és próbálta elterelni rólad a figyelmem – nem sikerült neki. Egyszerűen – a fura viselkedésed miatt – nem tudtam máshova nézni. Mi van veled? Talán történt valami rossz? Ezt már nem bírom tovább! Megkérdezem!

-Hé! Minden rendben?

Nem válaszoltál. Csak bámultál magad elé ugyanazzal az üres tekintettel, mint ami akkor látszódott a szemedben mikor beléptél és elhelyezkedtél a kis „trónodon”. Már épp azon voltam, hogy odamegyek hozzád és összekócolom a hajad – amit persze nagyon utáltál, ezért is gondoltam, hogy ez majd visszahoz téged ebbe a világba – mikor megszólaltál.

-Szerinted? ...

Majd megint elhallgattál egy kis időre.

-Én milyen vagyok? …

Olyan volt, mintha nem tudnád befejezni a kérdésedet. De egy rövid szünet után folytattad.

-Szerinted én milyen vagyok? – közben pedig lassan felém fordultál, de a tekinteted még mindig olyan üres volt. Nem tudtam kivenni, hogy mire gondolhatsz. Aztán folytattad. – Milyen vagyok valójában? – Meghökkenve néztem rád. „Miért kérdezed ezt?” gondoltam magamban. – Szerinted bennem érdemes megbízni? Vagy inkább játszom a megértő barátot majd hátba támadom a másikat?  Mikor meghallod a nevem, látsz rólam egy képet vagy csak simán eszedbe jutok, mit gondolsz rólam? Kétszínű? Hazudós? Vagy talán igaz barát? Régen mikor kisebb voltam, úgy gondoltam, hogy a világnak vagy legalább egy embernek szüksége van rám.  Vajon ez igaz? Vagy az lenne a legjobb, ha örökre eltűnnék? Vajon az emberek szeretnek vagy utálnak? Vajon én csak egy teher vagyok? Megérdemeltem egyáltalán, hogy egészségesnek születtem és az is vagyok?  Hiszen mit tudok én felmutatni? Semmit… Hiszen, egy nagy senki vagyok… El kéne már tűnnöm…. Te mit gondolsz? Mik a válaszaid? 

A meglepődöttségtől alig tudtam levegőt venni, nemhogy még ennyi kérdésedre válaszolni. Ekkor felálltál a fotelból és elindultál kifelé. Megálltál az ajtóban és visszanéztél.

-Gondoltam.. – mondtad, majd kimentél az ajtón.Az ajtó csapódására magamhoz tértem és utánad rohantam. De mikor kiértem… már nem láttalak sehol.

-Hol vagy? Ez nem jó játék! – kiabáltam a semmibe, de nem jött válasz.Attól a naptól fogva soha nem láttalak. Hiába mentem el a szüleidhez érdeklődni felőled, ők soha nem mondtak nekem semmit. Vajon életben vagy valahol? Vajon jól vagy? És mi volt az a dolog akkor olyan hirtelen? Soha nem fogom elfelejteni… Még mindig reménykedek, hogy egy nap majd megint csengetés nélkül bejössz a házba, feljössz az én szobámba, leülsz a fotelba, amit annyira szerettél, csillogó szemeiddel felém fordulsz, elmosolyodsz és elkezdesz beszélni valami hülyeségről, amin egy jót nevetünk. A barátom mindig azt kérdezi tőlem, – mikor hosszasan bámulom a neked szépen, tisztán fenntartott fotelt – hogy miért nem felejtelek már el? Soha nem fogja megérteni, hogy milyen fontos barát voltál – és még mindig vagy - számomra.  Mindezt a csillagoknak mondom el, mert ha a legrosszabb dolog történt, ami egy embernek csak az eszébe juthat, akkor biztos vagyok benne, hogy a mennyben vagy, viszont ha élsz, akkor egy és ugyanaz alatt az ég alatt vagy, és ugyanazt bámulod, amelyiket én is. Remélem, eljut hozzád az üzenetem.

Szellem

„Szellem, szellem,szellem”. Annyiszor mondogatták nekem, hogy végül az lettem. Egyik nap, mikor mentem haza az iskolából, úgy kb. 10 éves lehettem akkor, elütött egy kocsi. Mindent láttam. A testem ott feküdt kiterítve a havas betonon. Vérem vörösre festette a friss hópelyheket. Sok ember csak elsétált mellettem. Még a sofőr is elment, aki elütött. Addig nem tudtam, hogy az a hely, ahova születtem ilyen romlott. A testem sokáig ott hevert még. Minden nap végignéztem, ahogy az emberek elsétálnak mellette, mintha ott se lenne. Varjak szálltak testemre és tépték apró kis cafatokra, melyek aztán táplálékként szolgáltak nekik.  Szellemként bejártam a barátaim és ismerőseim otthonát, de senki nem hiányolt. Hát ennyire egyenlő vagyok a levegővel? Mit követtem el? És ha nem hiányzok senkinek, akkor miért lettem szellem? De mindez 6 éve történt. Kutakodtam egy kicsit a könyvtárban, és rájöttem arra, hogy a szellemek azért maradnak ezen a világon, mert van még valami elintéznivaló ügyük. Akárhogy törtem a fejem, nem jöttem rá. Mind a mai napig. A sorsom az, hogy a városban élő romlott embereket a jó útra térítsem. Ezért elterjesztettem egy legendát. A történetet egy régi papírra írtam, régi íróeszközökkel és tintával, hogy hihetőnek tűnjön, majd egy befolyásos embernél helyeztem el. A hír gyorsan terjedt a városban, miszerint:

„ A városban élt egy jómódú lány. Egyik nap, két bűnöző betört a lakásába és álmában megölték. Testét ott hagyták, hogy a pondrók tüntessék el a nyomokat. A lány halála után minden este visszatér a városba, hogy megszabadítsa a gonosz emberektől. Először csak figyelmezteti őket, de ha ezek után sem változtatnak viselkedésükön, akkor olyan módon végez az emberekkel, ahogy vele is tették. Ha a város lakói nem javulnak meg, akkor ez a hely hamarosan egy kopár vidék lesz.”

Sorra adtam le a figyelmeztetéseket. Néha egy leeső váza volt, vagy éppen egy rablás, vagy verekedés helyszínén egy tárgy repülése. Eleinte viccnek vették, majd mikor elkezdett fogyni a népesség, mind a jó útra tértek. Ezután a lelkem végre megnyugodott, és békében szállhattam végső nyughelyemre.