Robot 2.rész

Sziasztok!

Ezen a hétvégén elhoztuk nektek a történet végét.
Remélem nem csalódtok :D Jó olvasást.

- Légyszii ne mondd el senkinek!
- Attól függ…
- Ezt hogy érted?
- Érzelmek nélküli fél robot. És elmondásod szerint sok harcművészetben jó vagy… - kertelt.
- Bökd már ki, hogy mit akarsz!
- Személyi testőr. Rabszolga.
- Ne viccelődj.
- Komolyan mondtam!
- Mi lenne a feladatom?
- Van egy chip a nyakadban. Megadod a számát. Bármikor, bárhol, bármit mondok neked, TE megteszed. Ha azt kérem, hogy órán hozz nekem egy medúzát, akkor te megfogod magad és elcsoszogsz egyért. Felfogtad? Viszont, ha nem teljesíted a parancsaimat, akkor kikürtölöm a világnak a titkod és kísérletezni fognak rajtad, mint egy nyamvadt egéren!
- Legyen.
Teltek a napok. Leo nem kegyelmezett. Volt, mikor pontban éjfélkor küldött üzenetet, hogy kizárta magát a házból nem tud bemenni, mert mindenki alszik, és csak egy szál alsónadrág van rajta, meg ha már úgyis ott vagyok akkor betörhetném az ajtót. Mikor kiértem a megbeszélt helyre, nem volt ott senki. Sőt. Egy romnál találtam magam, ahol egy bűnbanda táborozott. Volt, mikor órán szólt, hogy ő most aludni akar, ezért hozzam el a kedvenc párnáját. Az órai kirohanásaim miatt egyre csak gyűltek a megrovások. Az igazgatói fele a folyosón:
- Hova mész?
- Kiiratkozni! – Fordultam határozottan Leo felé.
- Mert?
- Mert bazdmeg elegem van belőled! Direkt szívatsz. Nézd meg! Már vagy 100 igazgatóim van, mert NEKED MR, mindig órán jut eszedbe, hogy aludni akarsz, hogy sült galambot szeretnél enni, hogy…
De nem tudtam befejezni. Leo ajkai az enyémhez tapadtak. Mikor elváltunk, szorosan magához ölelt.
- Sajnálom… - Mondta megbánó hangon.
A csók miatt a bájital hatása megszűnt, s előtörtek az érzelmeim. Patakokban folyt a könnyem. Ezután már nem kért tőlem önző dolgokat. Már csak azt vettük észre, hogy egy párként megyünk mindenhova.  Ma vagyunk együtt 1 éve. De nem így terveztem ezt a napot. Este meg akartam lepni Leo-t, ezért elmentem hozzá. Mikor benyitottam a szobájába, millió darabokra tört a szívem. Egy másik lánnyal enyelgett.
- Hogy teheted ezt?
Ordibáltam, majd megfordultam és elkezdtem futni a semmibe. Egy dombon találtam „menedéket”. Régen sokat játszottam itt. Leültem az egyetlen ott lévő cseresznyefa tövébe és a sírástól kidülledt, vörös szemeimmel néztem a gúnyolódó Holdat. Nem csordult ki több könny szememből, s vele együtt az érzéseim is elapadtak. Úgy látszik, az, aki visszaadta nekem, az el is vette. Mint egy kidobott rongybaba, úgy feküdtem ott. Hirtelen, a sötétségből egy halványan kirajzolódó alak közeledett felém.
- Csak én vagyok.
Hallottam az ismerős hangot. Mikor térdre rogyott mellettem, a Hold fénye megvilágította arcát. Levegő után kapkodva ült még egy ideig, majd magához szorított.
- Bocsáss meg. Kérlek. Ami ott történt… Én nem akartam… Berontott a szobámba azelőtt, hogy te jöttél volna és letepert… Én tényleg… Kérlek, bocsáss meg…
Mondta elhalkuló hangon.
- Hagyj békén! – toltam el magamtól.
- NEM! Nem akarok nélküled élni! Nem TUDOK már nélküled élni! Kérlek, engedd, hogy örökre melletted legyek! Azt akarom, hogy este a karjaim között aludj el, s reggel a csókom ébresszen fel téged!
Válaszul egyik kezemet összekulcsoltam az övével, másik kezemmel pedig végigsimítottam az arcán. Közelebb hajolt hozzám és megcsókolt.
- Örökre veled maradok! – Suttogta.
S újra egy szenvedélyes csókban forrtak össze ajkaink.

Robot 1.rész

Sziasztok!

Egyhetes kihagyás után újra itt vagyunk.:)

Most egy viszonylag rövid két részes történettel érkeztünk hozzátok.

Reméljük tetszeni fog, jó olvasást! :)

 

 Egy robot vagyok. De ha jobban belegondolok, csak félig vagyok az. Az apám egy őrült tudós volt. Mikor megszülettem, nem tudták eldönteni, hogy élek-e vagy sem. A szívem dobogott, a mellkasom fel és le mozgott. A szemem kinyitottam, viszont a számat és a végtagjaimat már nem tudtam mozgatni. Édesapám megesküdött, hogy bármi áron megment engem. Végül 10 évet arra szentelt, hogy kitalálja, mégis hogyan lehetséges ez. Egyik nap megvilágosodott, és 1 hétig kómában tartott. Ez idő alatt fém alkatrészeket helyezett a csontjaim helyére. Az emberi részeimből csak a felsőtestem maradt meg. Szépen lassan megtanultam magam karbantartását. Mivel használt alkatrészekből épül fel testem nagy része, meg kellett tanulnom a csavarok megerősítését, a fémek cserélését, az olajozást. Apám tudta, hogyha ez kiderül, akkor sokan fájdalmat és szomorúságot fognak okozni nekem. Ezért elkészített egy elixírt, mely minden érzelmet kitöröl belőlem. Ennek hasznát is vettem, mikor elveszítettem őket végleg. Most egy „átlagos” lány vagyok, érzelmek nélkül. Az iskolában nehéz beilleszkednem a közösségbe. A tekintetem mindig üres, arcom pedig semmit nem mutat ki. Nem mosolygok, nem nevetek, nem vagyok szomorú, nem sírok. A titkom viszont senki nem tudja.  És ez nem is baj. Megvagyok egyedül. Nem kell senki társasága.

-Gyerekek a házit párokban kell megcsinálni! Mondom, hogy ki kivel lesz.
Mindenkinek nagy kő esett le a szívéről, mikor megtudták, hogy nem velem vannak.
- Alisa – hallottam a nevem. Már csak egy ember van, akinek nincs párja. Mégpedig… - Leo.
Suli után:
- Hé! Alisa. Hol csináljuk a házit?
- Ha nem gond, akkor csinálhatnánk nálad?
- Nem tudjuk. A szüleimhez jöttek valami fontos emberek. Azt mondták, ne menjek haza míg ott

 vannak.

- Akkor minek kérdezted meg?
- Udvariasságból.
A házam a várostól 20 perc sétára van. Metróval elmentünk a város szélére. A hazavezető utat csendben tettük meg.
- Ülj le a kanapéra. Hozom a cuccokat. Legyük túl rajta gyorsan.
- Okés. – Mondta meglepődve. – A szüleid hol vannak?
- Dolgoznak.
- Értem. Amúgy te miért vagy ilyen?
- Milyen?
-Mindig üres a tekinteted. Nem mutatsz érzéseket. Múltkor belerúgtak a lábadba. Nem is gyengét.       Más a földön fetrengett volna bömbölve, viszont te pókerarccal mentél tovább.
- Van ilyen. Na, csináljuk a feladatot.
Már majdnem végeztünk, mikor a jobb kézfejemet nem tudtam mozgatni. Felpattantam és elindultam a pince felé sebes léptekkel. Ott tartotta régen apám a kutatásaihoz szükséges dolgokat. Most én tartom ott a karbantartásomhoz kellő cuccokat.
- Mi a gond?
- Semmi. – Fordultam vissza a jobb kezemet fogva. – Valamit elfelejtettem. Mindjárt jövök.
- Öhm… Addig én folytatom. – Válaszolta furcsállva a helyzetet.
Lementem és felnyitottam a kezemen a bőrt, hogy meg tudjam olajozni a fémek forgástengelyét. És Leo mindezt a tudtom nélkül nézte végig. Mikor már majdnem befejeztem:
- Mi vagy te?
Ijedtemben kiesett a kezemből a gépolaj.
- Ember!
- Akkor az ott mi? – Mutatott a kezemre. – És ez sem egy normális pince.
- Ehhez neked semmi közöd!
- Mondd el!
- Nem!
- Vajon mi lesz, ha ez kitudódik?
- Nem mered!
- Dehogynem!
Elővette a telefonját és készített egy képet.
- Hmm… Az egész iskola telószáma benne van a mobilomban. Nézzük…
Majd elkezdte bepötyögni az üzenetet.
- Jól van! Elmondom, ha törlöd a képet.
Visszamentünk, mindent kitálaltam neki magamról és befejeztük a feladatot.

Egy tinilány élete 17.rész

Sziasztok :D

Elhoztam nektek a történet utolsó részét. Jó olvasást! :)

Tisztára elvörösödtem a levél olvasata közben. Mikor Kriszta is átfutotta sorokat a nagy gülü szemeivel, nem mondott semmit, csak rám nézett és olyan tekintetei voltak, amik azt mondják: menj csak nyugodtan.

Szombat este.... Fél 8...... Indulnom kellene.... De hogy menjek?..... Ááááá jó lesz az így is..... Összefogtam a hajam és a szokásos ruhámban elindultam. A szokásos ruhám:csőnaci, tornacsuka, bő póló. Mikor odaértem a Ligetbe, láttam egy sötét árnyat az egyik padon, de sajnos nem tudtam kivenni, hogy az Kai vagy sem. Odasétáltam miközben remegtek a lábaim. Kai volt az. Leültem mellé. Úgy köszönt, hogy rám se nézett és utána nem mondott semmi mást. Körül-belül 10 percig csendben ülhettünk. Egy kicsit kínosan éreztem magam ebben a szituban.

-Figyelj! - álltam fel mellőle. - Ha csak ennyit akartál, akkor én megyek is.

Megfordultam és elindultam, de ő megfogta a kezemet és visszahúzott a padra.

-Figyelj!

-Ha?

Valami pukkanásokat hallottam az ég felől. Felnéztem a csillagok  vásznára. Gyönyörű tűzijátékok voltak. Miközben csodáltuk őket:

-Figyelj Lola! Engem nem érdekel, hogy milyen a családi háttered. Az első pillanattól kezdve, hogy megláttalak ezt érzem.

Felé fordultam. Lehajtotta a fejét. Egy kicsit megijedtem. Majd hirtelen...... Gyengéden megcsókolt. Az első csókom. Azt hittem, hogy a szívem kiugrik a helyéről.

-SZERETLEK Lola!