Elnézéseteket kérünk, hogy később hoztuk az új részt, de a mostani hétvégén mind a ketten nagyon elfoglaltak vagyunk. Szóval itt az Anonymus 2.része. :D Kérlek ne féljetek kommentet írni, vagy csak a véleménysávban egy pipát hagyni :D Ha nem hagytok valamilyen visszajelzést akkor nem tudom, hogy jó-e amit csinálok vagy változtatnom kellene. De nem is húzom tovább az időt :D Jó olvasást!
- Lám-lám. Rég láttalak Monnie. – gurult ki
forgószékén egy fiatal lány a hatalmas könyvkupacok mögül. – Hogy-hogy most az
egész csipet-csapatot elhoztad?
- Kíváncsiak voltak. – rántotta meg a vállát.
- Értem. Szóval mit kellene kiderítenem? –
helyezte állát összekulcsolt ujjaira.
- Honnan tudod, hogy ezért jöttünk? – lepődött meg
Suga.
- Én mindent tudok. – mondta sejtelmesen a lány. –
Na meg. Mi másért jöttetek volna?
Egymásra néztek a fiúk.
- Na? Mi az ügy?
- Ki ő? – nyújtotta át neki a képet a vezér.
- Csak ennyi? – csalódottan sóhajtott. – Amúgy
ennek már ára van.
- Hogy mi? – háborodott fel RapMon. – Az előbb még
azt mondtad „Csak ennyi?”
- Igen. De már sokszor segítettem neked. Valamit
valamiért. Senkinek sem dolgozom ingyen.
- Mennyit akarsz?
- Nem pénzre gondoltam.
- Akkor?
- Vegyetek be engem is a buliba.
- Nem!
- Hát akkor vonszoljátok ki magatokat innen 5
másodpercen belül, információ nélkül! – emelte fel a hangját a csajszi a lépcső
felé mutatva.
Mon elvette tőle a képet és elindult trappolva a kivezető út
felé. A többiek is követték.
- Azt azért ne feledd, hogy én vagyok az egyetlen,
aki segíteni tud nektek.
Megtorpantak a feljáró alján. Mély levegőt vettek és
visszafordultak.
- Jól van. Benne lehetsz a küldetésben Kim.
- Tudtam, hogy megadod magad. – elégedett mosoly
jelent meg az arcán. – Na add a pasas képét.
Visszaült asztalához és nekilátott a munkának. Pár perc
múlva meg is találta azt, amit keresett.
- Meg is van az emberünk.
- Ki az? – bújtak mellé kíváncsian a fiúk. – Na?
- Jól van már. Csak adjatok egy kis szabad teret légyszi.
– tolta el magától őket. – Nem kell a nyakamba mászni. – vett egy mély levegőt.
– Szóval, ő egy veterán. A háborút túlélte, viszont a bal lábát elvesztette.
Nyugdíjba vonult. A tartózkodási helyéről csak annyit lehet tudni, hogy az
ország déli részén van. A neve Jung
Takeshi. Most olyan 50 év körüli lehet.
- Honnan szeded ezeket az infókat?
- Nem mindegy Jungkook?
- Honnan tudod a nevem?
- Már mondtam. – felállt az asztaltól és egy
hatalmas széfhez sétált. – Én mindent tudok.
Majd rákacsintott az értetlenkedő fiúra. Elkezdett babrálni
a széf zárjával. Egy utolsó tekerés után kitárult előttük a tartalma…
Mikor mindenki belépett a szoba méretű széfbe, csak tátott
szájakat lehetett látni. A bent lévő polcok tele fegyverekkel, walki-talkikkal,
kötelekkel. Egy árva íróasztal és egy régi szék volt bent csak, ami nem volt
annyira meglepő.
- Mi ez a hely?
- A műhelyem, a fegyvertáram. a kincseim. Egyéb
kérdés Suga?
- Ki vagy te?
- Kim Cathrine. – Suga megforgatta szemeit.
- Illegálisan vannak ilyen fegyvereid? – kérdezte Jin
csodálva az egyik gépfegyvert.
- Nem. Van engedélyem.
- Hány éves vagy te?
- 18. miért?
- Azt meg hogy?
- Ti-tok! – elővett egy pár táskát és mindegyikbe
egyformán pakolt dolgokat: stukker, zseblámpa, kesztyű, füstbomba, minikamera,
nyomkövető, walki-talki. – Tessék! – dobott oda 1-1 táskát a fiúknak.
- Minek ez? – lepődtek meg.
- Holnap utazunk! Már foglalom is a jegyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése